A Bródy Dalok Napján fellép többek között Szörényi Levente, Koncz Zsuzsa, Halász Judit, Tolcsvay László, Presser Gábor, Charlie, Földes László Hobo, Lovasi András, a Csík zenekar, Törőcsik Franciska, Beton.Hofi, Dzsúdló, Azahriah és még sokan mások. Az est során felcsendülnek majd a legnagyobb slágerek az Illéstől és a Fonográftól kezdve az István, a király dalain át egészen Bródy szólókarrierjének szerzeményeiig, valamint azokig a dalokig, melyeket más, ismert előadóknak írt.
„2026. augusztus 9-én, a Sziget Mínusz Egyedik Napján Bródy János életműve előtt tisztelgünk. A Bródy Dalok Napján, a szerző több mint 800 szerzeményéből válogatunk olyan dalokat, melyek együtt éneklésre vagy együtt gondolkodásra késztetnek bennünket, egy nagy közös ünnep keretében. Olyan dalok szólalnak meg, akár az Illés és Fonográf időszakból, vagy az István, a király rockoperából, Bródy János szólókarrierjének termékeny időszakából, illetve az egyes előadóknak írt Bródy-szerzeményekből válogatva, amelyek generációkat kötnek össze, és amelyekben egyszerre van jelen a személyes történet és a közös múltunk lenyomata” – mondta Gerendai Károly.
A produkció rendezője Novák Péter, zenei rendezője pedig Závodi Gábor lesz, akik kifejezetten arra törekednek, hogy a lehető legtöbb műfaj és előadói világ találkozzon egy estén belül. A koncepció egyszerű, de ambiciózus: mindenki hoz egy saját interpretációt Bródy János életművéhez, majd abból építkezve születnek meg az átdolgozások és egyszeri produkciók.
