Dóra Dóra

Dóra Béla

Előadó

leírás

Színművész. Gyerekként Földessy Margit stúdiójának tanulója volt. Később szerepelt az "A Pál utcai fiúk" című 2003-as filmben, majd bekerült a Bárka Színházba is. 2005-ben szerepet kapott a "Sorstalanság" című Koltai Lajos által rendezett filmben is. 2016-ban végzett a Színház és Filmművészeti Egyetemen Bagossy László, Pelsőczy Réka és…

Színművész.

Gyerekként Földessy Margit stúdiójának tanulója volt. Később szerepelt az „A Pál utcai fiúk” című 2003-as filmben, majd bekerült a Bárka Színházba is. 2005-ben szerepet kapott a „Sorstalanság” című Koltai Lajos által rendezett filmben is. 2016-ban végzett a Színház és Filmművészeti Egyetemen Bagossy László, Pelsőczy Réka és Rába Roland osztályában. 2016-tól az Örkény Színház tagja, ahol egyetemi gyakorlatát is töltötte.

Színpadi szerepeiből:
Golding: A legyek ura – Sam (Bárka Színház, 2004.)
Ottlik Géza: Iskola a határon (Bárka Színház, 2006.)
Molnár Ferenc: Liliom – Angyal (Bárka Színház, 2006.)
Hauptmann: A bunda – Julius Wolf (Ódry Színpad, 2014.)
Molière: Don Juan – Don Alonso (Ódry Színpad, 2014.)
Térey János: NIBELUNG beszéd – Siegfried (Ódry Színpad, 2014.)
Borbély Szilárd: Nincstelenek (Ódry Színpad, 2014.)
Adieu Paure Carneval (Ódry Színpad, 2015.)
Shakespeare: Athéni Timon – Timon (Ódry Színpad, 2015.)
Szigligeti Ede: Liliomfi – Uracs (Budaőrsi Latinovics Színház, 2015.)
Barta Lajos: Szerelem – Ifj. Bíky (Katona J. Színház, Kecskemét, 2015.)
Fazekas István: A megvádolt – Zoltán (Katona József Színház, Kecskemét, 2016.)
Utolsó estém a földön – Hódos Levente (Ódry Színpad, 2016.)
Shakespeare: III. Richárd – Buckingham (Gyulai Várszínház, 2016.)
e föld befogad avagy SZÁMODRA HELY
Jarry: Übü király, vagy a lengyelek
Hamlet – Fortinbras
Tartuffe – Damis
Az ügynök halála – Howard Wagner
Három nővér – Rode

Archív szerepei az Örkény Színházban:
e föld befogad avagy SZÁMODRA HELY 2014.
Jarry: Übü király, vagy a lengyelek 2014.
Három nővér – Rode 2016.
IV. Henrik I-II. – Peto, Douglas, Rozsdás
Az átváltozás – Suhancok, Hangok, KIslányok, Cselédek, Samsa-kórus

Filmjei:
Sorstalanság – Dohányos (rendező: Koltai Lajos, 2005)
A Pál utcai fiúk – Csele (2005)
Végállomás – Bence (rendező: Ráday Péter, 2009)
Kajüt (rendező: Eckhard Balázs)
Ketten Párizs ellen (2015)
Brazilok (rendező: Rohonyi Gábor–M. Kiss Csaba, 2017) – Török
A színésznő (2018) – Rendőr
Korhatáros szerelem (2017–2018) – Alex
200 első randi (2019) – Csortos Áron
Keresztanyu (2021-) – Török Zénó