leírás
Színművész.
A Hugonnai Vilma Egészségügyi Szakközépiskolában érettségizett, majd egy évet könyvelőként és üzemi nővérként dolgozott a Hajtómű- és Felvonógyárban.[1] Békéscsabán 1981-től indult a színészképzés, a színház főrendezője akkor Rencz Antal volt. Az induló első évfolyamra sikeres felvételt nyert, így 1981-től a színház stúdiósa és a társulat tagja lett. 1987-ben színészi, és előadóművészi oklevelét Vámos Lászlótól vehette át. 1988-tól a Békéscsabai Jókai Színház színművésze. 2011-ben a Szegedi Tudományegyetem filozófia szakán kapott diplomát. A Sík Ferenc Kamaraszínházban a Mindentudás Színházi Egyeteme című előadássorozat ötletgazdája, szerkesztője. A csabai Színitanházban tanítással is foglalkozott.
Díjak, elismerések:
A legjobb női alakítás nívódíj (2000)
A megye színművésze díj (2003)(2007)
Domján Edit-díj (2003)
Gálfy László Gyűrű-díj (2016)
Jászai Mari-díj (2019)[2]
Fontosabb színházi szerepei:
Halasi Mária: A párhuzamosok a végtelenben találkoznak… Ildikó
William Shakespeare: Lear király… Cordélia
William Shakespeare: Rómeó és Júlia… Capuletné
William Shakespeare: Tévedések vígjátéka… Emília (Aegeon felesége, apácafőnöknő Ephesusban)
Anton Pavlovics Csehov: Cseresznyéskert… Dunyasa
Makszim Gorkij: A nap fiai… Jelena
Carlo Goldoni: Chioggiai csetepaté… Pasqua asszony
Federico García Lorca: Bernarda Alba háza… Bernarda
Szophoklész: Antigoné… Euridüké
Molière: A fösvény… Fruzsina (házasságszerző)
Friedrich Schiller: Stuart Mária… Erzsébet, Anglia királynője
Bertolt Brecht: Állítsátok meg Arturo Uit!… Betty Dullfeet
Eugene O’Neill: Utazás az éjszakába… Cathleen
Edward Albee: Nem félünk a farkastól… Martha
Friedrich Dürrenmatt: János király… Kasztíliai Blanka
Friedrich Dürrenmatt: A fizikusok… Martha Boll, főnővér
Tennessee Williams: A vágy villamosa… Eunice
Tennessee Williams: Üvegfigurák… Amanda Wingfield (az anya)
Arthur Miller: Alku… Esther Franz
Arthur Miller: Pillantás a hídról… Beatrice
Henrik Ibsen: Solness építőmester… Aline Solness
Henrik Ibsen: A vadkacsa… Gina Ekdal (Hjalmar felesége)
Sławomir Mrożek: Tangó… Eugenia, a nagymama
Stendhal: Vörös és fekete… Márkiné (De La Mole felesége, Mathilde anyja)
Maurice Hennequin – Pierre Veber: Elvámolt nászéjszaka… Paulette
Csiky Gergely: Kaviár… Bomba Lilly
Katona József: Bánk bán… Gertrudis (a királyné)
Jókai Mór: A kőszívű ember fiai… Baradlay Kázmérné
Gárdonyi Géza: A bor… Rozika
Heltai Jenő: Naftalin… Manci
Mikszáth Kálmán: Szent Péter esernyője… Panyókiné Eszmeralda
Móricz Zsigmond: Nem élhetek muzsikaszó nélkül… Zsani néni
Móra Ferenc – Zalán Tibor: A rab ember fiai… Bornemissza Anna
Molnár Ferenc: Liliom… Muskátné
Háy Gyula: Appassionata… Matild
Németh László: Villámfénynél… Anna
Nyirő József: Jézusfaragó ember… Véri
Déry Tibor – Presser Gábor – Adamis Anna – Poós Sándor: Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról… Beverley
Fejes Endre – Presser Gábor: Jó estét nyár, jó estét szerelem… Édes (Hüvösné, Öregasszony)
Örkény István: Macskajáték… Paula
Vaszary Gábor: Bubus… Hilda
Ungár Tamás: Mihók a bolondos… anya
Sultz Sándor: Krepp… Judit
Szente Béla: Szárnyad árnyékában… Süvekné, csabai özvegy
Elek Szilvia: Pillangók… Emílie kisasszony (ápolónő)
Pozsgai Zsolt: Razzia… Michaella (40 éves, profi prostituált)
Pozsgai Zsolt: A szűz és a szörny… Karcsi néni
Pozsgai Zsolt: A Szellemúrnő (Ábránfy Katalin)… Ábránfy Katalin, csabai vár özvegy úrnője
Görgey Gábor: Berta… Jolán, Dezső felesége
Bartus Gyula: Életek árán… Bekesné
Zalán Tibor: Midőn halni készült… Cselédlány (Borbála)
Robert Thomas: Nyolc nő… Gabi
Richard Harris: Csupa balláb… Vera
Grimm fivérek: Hamupipőke… Mostoha
Gulyás Levente – Koleszár Bazil Péter: Négy évszak… Mamácska (Ánja mostohája)
Brandon Thomas: Charley nénje… Annie Spittigue
Maurice Hennequin – Pierre Veber: Elvámolt nászéjszaka… Paulette
Franz Arnold – Ernst Bach: Apa csak egy van… Helga Brauner
Robert Harling: Acélmagnóliák… Emily
Michel Tremblay: Sógornők… Germaine Lauzon
John Arden: Gyöngyélet… Rákel
Lillian Hellman: Könyörtelenek (The little foxes)… Olivia Giddens
Marsha Norman: Jóccakát, anya… Thelma Cates
Bengt Ahlfors: Színházkomédia… Linda Molin (színésznő)
Joe Masteroff – John Kander – Fred Ebb: Kabaré… Fraulein Schneider
Georges Feydeau: Bolha a fülbe… Olympe Ferraillon
Marc Camoletti: Leszállás Párizsban… Bertha
Robert Bloch – Pozsgai Zsolt: Pszicho – Hommage à Alfred Hitchcock… Anya
Filmek, tv:
A bikafejű szörnyeteg (1988)
A legbátrabb gyáva
Sándor, József, Benedek
Istenek és hősök
Friedrich Schiller: Stuart Mária (színházi előadás tv-felvétele)
Frederico García Lorca: Bernarda Alba Háza (színházi előadás tv-felvétele)
Örkény István: Macskajáték (színházi előadás tv-felvétele)
Forrás: Wikipédia