leírás
Producer, színházi menedzser, jogász.
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam-és Jogtudományi Karán szerzett jogász diplomát. 1980-ban a Rock Színház egyik alapítója, 16 évig menedzsere, producere. A Dorian Gray című magyar szerzésű musicallel megteremtette a Rock Színház West End-i bemutatkozását. Nagy szerepe volt abban, hogy a társulat produkcióival turnézhatott szerte Európában. Több musical hangfelvételének producere. Az általa létrehozott PS Management – az első musical-ügynökség Magyarországon – jelentős szerepet töltött be tehetséges énekesek, táncosok, kreatív színházi művészek és szerzők külföldi és hazai elismertetésében. Az 1994-ben alapított Zenés Színházért Közhasznú Alapítvány kuratóriumi elnöke. Férjével, Póka Balázs operaénekessel 2006-ban létrehozta a PS Produkciót azzal a céllal, hogy meghonosítsa Magyarországon a komoly művészeti értéket felvonultató, világszínvonalú musicaljátszást.
Fontosabb színházi munkái:
Andrew Lloyd Webber-Tim Rice: Jézus Krisztus szupersztár (1972, Budapest) oratórikus bemutató – menedzser
Andrew Lloyd Webber-Tim Rice: Evita (1980) – a szerzők meghívása Budapestre
Várkonyi Mátyás-Miklós Tibor: Sztárcsinálók rockopera (1981) – menedzser
Várkonyi Mátyás-Miklós Tibor: Farkasok rockfantázia, Variation Nemzetközi Fesztivál Helsinki (1983) – menedzser
Várkonyi Mátyás-Miklós Tibor: Sztárcsinálók rockopera, XVI. Sitges Nemzetközi Színházi Fesztivál (1983) – menedzser
Várkonyi Mátyás-Miklós Tibor: Farkasok rockfantázia, ARD televíziós felvétel, München (1984) – menedzser
Gerome Ragni-James Rado-Galt MacDermot: Hair (musical) (1985) – producer
Várkonyi Mátyás-Miklós Tibor: Sztárcsinálók rockopera, Szófia Nemzetközi Színházi Fesztivál (1986) – menedzser
Várkonyi Mátyás-Miklós Tibor: Sztárcsinálók rockopera, Villach Nemzetközi Színházi Találkozó (1986) – menedzser
Andrew Lloyd Webber-Tim Rice: Jézus Krisztus Szupersztár, Szegedi Szabadtéri Játékok (1986) – Tim Rice meghívása Szegedre, menedzser
Andrew Lloyd Webber-Tim Rice: Jézus Krisztus Szupersztár, Prága Nemzetközi Színházi Fesztivál (1987) Claude-Michel Schönberg meghívása Budapestre, menedzser
Claude-Michel Schönberg-Alain Boublil-Jean-Marc Natel: A nyomorultak (musical), Szegedi Szabadtéri Játékok (1987) – Claude-Michel Schönberg, Alain Boublil, Herbert Kretzmer és Cameron Mackintosh meghívása Szegedre – menedzser
Claude-Michel Schönberg-Alain Boublil-Jean-Marc Natel: A nyomorultak (musical), Vígszínház (1987) – Marcello Mastroianni meghívása Budapestre – producer
Andrew Lloyd Webber-Tim Rice: Evita, Várkonyi Mátyás-Gunar Braunke-Ács János: Dorian Gray turné – Svájc, Ausztria, Németország, Belgium, Luxemburg (1987-1989) – menedzser
Gogol: A revizor Katona József Színház (Budapest) – Chicago Nemzetközi Színházi Fesztivál (1990) – menedzser
Alfred Jarry: Übü király Katona József Színház (Budapest) – Glasgow (1991) – menedzser
Kocsák Tibor-Miklós Tibor: Anna Karenina.[2] Ősbemutató. Fővárosi Operettszínház (1994) – producer
Claude-Michel Schönberg-Alan Boublil: Miss Saigon – Szegedi Szabadtéri Játékok (1994) – Cameron Mackintosh és a szerzők meghívása Szegedre – producer
Benny Andersson-Björn Ulvaeus-Tim Rice: Sakk (musical) (1994) – producer
Várkonyi Mátyás-Gunar Braunke-Ács János: Dorian Gray, London (1995) – producer
Les Miserables 10 éves Jubileumi Koncert, Royal Albert Hall – Vikidál Gyula közreműködése – menedzser
Les Miserables Futball Világbajnokság nyitóünnepség, Wembley Stadion – Vikidál Gyula közreműködése – menedzser
Terrence McNally-David Yazbek: Alul semmi, Szolnoki Szigligeti Színház a Millenáris Teátrumban (1998) – producer
Andrew Lloyd Webber-Tim Rice: Jézus Krisztus Szupersztár, Piccolo Színház (2000) – producer
Steve Margoshes-Jacques Levy: Fame (musical), Piccolo Színház, Margitszigeti Szabadtéri Színpad (2000) – producer
Jonathan Larson: Rent, Piccolo Színház (2001) – producer
Leonard Bernstein-Stephen Sondheim: West Side Story (musical), Ferencvárosi Nyári Játékok (2020) – producer
Móricz Zsigmond-Kocsák Tibor-Miklós Tibor: Légy jó mindhalálig, Toyama Nemzetközi Ifjúsági Színházi Fesztivál (2003) – menedzser
Verdi: Requiem, Budapesti Kongresszusi Központ, Bergeni Nemzetközi Operafesztivál (2004) – producer
Benny Andersson-Björn Ulvaeus-Tim Rice: Sakk (musical), Bergeni Nemzetközi Operafesztivál (2005) – producer
Jim Steinman-Michael Kunze: Vámpírok bálja (musical) (2007) Roman Polanski meghívása Budapestre – producer
Benny Andersson-Björn Ulvaeus-Tim Rice: Sakk (musical) (2010) Tim Rice meghívása Budapestre – producer
Queen–Ben Elton: We Will Rock You (musical) (2017) – producer
Várkonyi Mátyás-Miklós Tibor: Sztárcsinálók rockopera (2020) – producer