leírás
Színművész, énekesnő, szinkronszínész.
Már gyermekkorában „eljegyezte” magát a zene világával.
Zongora szakon végzett, majd a Leövey Klára Gimnázium ének-zene tagozatos osztályában érettségizett.
Ezt követően három évig a Toldy Mária musical stúdiójában folytatta tanulmányait.
A Színház- és Filmművészeti Egyetem operett-musical színész szakán Kerényi Imre osztályában végzett.
Szabadfoglalkozású színművész.
Játszott a régi Nemzeti Színház, a József Attila Színház, a Pécsi Nemzeti Színház, a Madách Színház,
a Játékszín, az Egri Gárdonyi Géza Színház, a Vidám Színpad, a kecskeméti Katona József Színház
és a Magyar Színház előadásaiban.
Színházi elfoglaltságai mellett neves zenekarok vokalistája volt, a Kimnowak zenekarban több mint hat évig,
a Bergendy Szalonzenekarban pedig három évig énekelt.
Emellett szeret a szinkronstúdiókba járni, mert imádja a szinkronizálást.
Fontosabb szerepei:
Schönberg-Bouble: Miss Saigon – Kim
Simonkovics – Nagy – Miklós: Atlantisz – Kiala, Ilphiadé
Simon-Marvin-Hamlisch: Kapj el! – Sonia Walsk
Goggin-Gebora: Apácák – Mária Lea nővér
Tasnádi-Szőcs-Szemenyei: Démonológia – Claire
Stein-Bock-Harnick: Hegedűs a háztetőn – Cejtl nagymama, Sprince
Coward: Ne nevess korán – Daphne Stillington
Webber-Elton-Bródy: Volt egyszer egy csapat – Protestáns lány
Szikora-Valla: Macskafogó – Holly, Tissy
Simon: Hotel Plaza – Jane McCormic, Mimsey
Molnár: Pál utcai fiúk – Ács Feri, Heltai-Bolba T.: Naftalin – Milka
Mi vagyunk a musical – Konferanszié
Lehár – Békeffy – Kellér – Gábor – Szenes: Luxemburg grófja – Juliette
Porter: Mi jöhet még?! – Angyal
Presser – Sztevanovity – Horváth: A Padlás – Kölyök
Kander – Ebb: Chicago – Kínai lány
Stroman-Weidman: Contact – Feleség
Brooks-Meehan: Producerek – Jegyszedő, Nyaljál-Faljál
Rodgers-Hammarstein-Lindsay-Crouse: A muzsik hangja – Maria Rainer
T. S. Eliot- A. L. Webber: Macskák – Cassandra
Rice-Webber: Jézus Krisztus Szupersztár – Démon
Vizy-Tóth: Én, József Attila – Vágó Márta
Disney-Cameron Mackintosh: Mary Poppins – Katie dada, Smythe Kisasszony, Baba
Galambos-Orosz-Szente-Szirtes: Poligamy – A házisárkány
Andersson-Ulvaeus-Johnson: Mamma Mia! – Lisa
Televíziós és filmes szerepei:
Szomszédok (1997)
Barátok közt (2012)
Szinkronszerepei
Filmek:
Godzilla – Dr. Vivienne Graham – Sally Hawkins
Hívatlan vendég – Mildred Kemp – Heather Doerksen
Men in Black – Sötét zsaruk 3. – Lily – Nicole Scherzinger
Mindenképpen talán – Anne – Annie Parisse
Péntek 13. – Whitney Miller – Amanda Righetti
Szerencse dolga – Larita, pókerszoba pénztárosnője – Yetta Gottesman
Timecode – Szik nővér – Aimee Graham
Vasutas Jim – Harriet Collins kisasszony – Laura Fraser
A Wendell Baker balhé – May – Azura Skye
Sorozatok:
Az igazság ifjú ligája – Artemis Crock
Bakugan – Mechtanium kitörés – Soon
Bleach – Kijone Kotecu (2. hang)
Bleach: A gyémántpor lázadás – Kijone Kotecu
Dóra és barátai – Naiya
Conan, a detektív – Dr. Szavaki Jóko (37. epizód)
Fullmetal Alchemist – Testvériség – Martel („Marta”) (13–14. epizód)
Kaliforgia – Marcy Runckle
Miles a jövőből – Phoebe
Monster High – Caty Noir
Naruto (Animax-változat): Haruno Szakura (2. hang)
Nodame Cantabile – Miki Kijora
A palota ékköve – Min Migum – Kim Szoi
Soul Eater – Lélekfalók: Medusa Gorgon
Szófia hercegnő – Mia
Szulejmán – Saliha – Hande Subasi
Trónok harca – Mirelle – Elisa Lasowski
Violetta – Natalia „Naty” Vidal – Alba Rico Navarro