tankcsapda sajtotajekoztato broadway jegyiroda
Koncert, zene
2026.03.17.

Sajtótájékoztatót tartott a Tankcsapda

Fejes Tamás és Lukács László nemrég érkezett haza a Budapest-Bamako rallyról, ahol az oázis közepén egy koncert során hivatalosan is lerántották a leplet a zenekar új tagjáról, Vörös Attiláról. Az ismét háromfős zenekar ezekről az élményekről, valamint a március 28-ai Budapest Sportarénás fellépésükről mesélt a március 17-ei sajtótájékoztatón.

A MOL Campus Fresh Corner Cafe-ja egy különleges eseménynek adott helyszínt március 17-én délelőtt, ugyanis a nemrégiben hivatalossá vált felállású, ismét három fős Tankcsapda tagjai tartottak sajtótájékoztatót. Lukács Lászlón, Fejes Tamáson és Vörös Attilán kívül Szabó Gál András, a Budapest-Bamako alapítója is részt vett a beszélgetésen, melyet Fetter Balázs, a MOL-csoport szponzorációs vezetője moderált.

A Lukács-Fejes páros túrájáról mutattak nekünk először egy kisfilmet, ami az útjuk legkülönbözőbb pillanataiba engedett betekintést. Így láthattuk többek között, hogy hogyan oldották meg az elhagyott rendszámtábla pótlását, hogy egy két órás kerülőt kellett tenniük felborult kamionok miatt, de még Laci születésnapi köszöntésébe is bepillantást nyerhettünk, amikor a Broadway csapata is meglepte az ünnepeltet. Az ominózus bemutatkozó koncertről is láthattunk pár jelenetet, például arról, hogy Fejes Tomi mögött egy teve jelmezbe bújt lelkes résztvevő táncolt.

 A srácok meséltek Attila csatlakozásáról is és az is kiderült, hogy első körben eszükbe sem jutott, hogy vele dolgozzanak hosszútávon, hiszen az utóbb évek során a gitáros session zenészként turnézott külföldi zenekarokkal világszerte. Lukács Laci elmesélte azt is, hogy a kiválasztási folyamat messze nem annyiból állt, hogy egy jó gitárost kellett keresniük, hiszen belőlük Dunát lehetne rekeszteni. Sokkal fontosabb volt azt figyelembe venni, hogy az emberek közötti kapcsolat megfelelő-e. Attilát már régóta ismerik, a tavalyi turnék során pedig kikristályosodott az is, hogy jól tudnak együttműködni, az i-re pedig feltette a pontot, hogy a Leander Rising alapítója ismét inkább megállapodna egy ,,saját” zenekar mellett.

Utolsóként a március 28-ai koncertre terelődött a szó, melynek kilenc év után ismét a Papp László Budapest Sportaréna ad otthont. Bár a felállás már az új lesz, az elmúlt időszak gitárosai vendégként fognak csatlakozni a trióhoz. Ilyen különleges pillanatokat most láthatnak utoljára a rajongók, ugyanis ezután csupán a hármas felállás járja majd tovább az országot. Nyomot viszont az összes gitáros hagyni fog maga után, ugyanis az ősszel érkező nagylemezen mind közreműködtek, így egy nem mindennapi anyagra számíthatunk a zenekartól.

A március 28-ai koncertre jegyek ITT kaphatók.

Ajánlott cikkek

12