Koncz Zsuzsa koncert

Koncz Zsuzsa igazi állócsillag a magyar popzene egén, dalai minden korban aktuálisan a mához szólnak – ráadásul egyáltalán nem elérhetetlen legenda, hiszen koncertjeivel folyamatos és eleven kapcsolatot tart fent közönségével. A páratlan karrier újabb állomásaként 2017. március 11-én tizenegyedik alkalommal lép színpadra a Papp László Budapest Sportarénában.

Jegyvásárlás


2014-ben, a tizedik, jubileumi Aréna-koncertje előtt felmerült benne a minden valódi művészt időnként elérő kérdés: elég-e a pályán szerzett tapasztalat, tudás, tehetség, hogy egy ekkora akadályt tizedszerre is sikeresen vegyen, hogy a közönség, amely évtizedek óta hű volt hozzá, ezúttal is ott lesz-e vele?

Attól a két évvel ezelőtti, hihetetlenül zsúfolt telt háztól olyan életre szóló élményt és lendületet kaptam, amely még ma is erőt ad.” Ez a lendület hívta életre most megjelent negyvenedik albumát is, a Vadvilágot. Megalkuvás nélküli, elgondolkodtató, mégis szórakoztató és élvezetes, modern lemez született, mint mondja: „eddigi hagyományainkhoz híven, magán- és közügyeinkről...”

Vadvilág megjelenését követően Zsuzsa minden idegszálával a nagykoncertre készül. Mindig eseményszámba menő fellépéseit kezdettől fogva alapos munka előzte meg, s ez most sincs másként. A tavaszi nagykoncerten bemutatkozik az új lemez, de természetesen hallhatunk olyan régi nagy kedvenceket is, amelyektől Koncz Zsuzsa az lett, aki: ünnepelt, rajongott sztár, és közvetlen, őszinte előadó.

„Az Aréna páratlan, de félelmetes erőtér; elképesztő méreteivel óriási kihívás egy énekesnek. Fantasztikus lehetőség gondolataink és érzelmeink összekapcsolására. Az igazi kihívás, vagyis a lényeg benne az, hogy az egyes emberek a zene hatására közösséggé válhatnak-e, hogy képesek vagyunk-e rá, hogy tudunk-e együtt lélegezni, együtt énekelni, megfogni egymás kezét. Sikerülhet-e ezt megteremteni a dal, a zene, a gondolat erejével. Márpedig én hiszem, hogy igen, sikerülhet, hiszen azért leszünk ott, mert mindannyian erre vágyunk. Hát ezért ARÉNA!

 

Koncz Zsuzsát 2017. március 11-én láthatjuk és hallhatjuk újra az Aréna színpadán, és biztosak lehetünk benne, hogy meglepetésekben ezúttal sem lesz hiány.

Jegyvásárlás

 

További hírek

Országos Táncháztalálkozó

Az Országos Táncháztalálkozó és Kirakodóvásár – mint az egyik legjelentősebb hazai folklórfesztivál – a népzene, a néptánc és a tárgyalkotó népművészet...

Tovább

The Direstraits Experience

Terence Reis-ben, azt hiszem, talán megtaláltuk az egyetlen személyt ezen a bolygón, aki képes úgy játszani és énekelni, mint Mark, de megtartja saját integritását és identitását. Azt hiszem, ebben rejlik...

Tovább

Alexandrov koncert

A repülőgépkataszrtrófa ellenére az együttest patronáló orosz honvédelmi minisztérium bejelentése szerint nem szűnik meg az 1928 óta működő kórus és tánckar. A bejelentés szerint megtartják a tavaszi ...

Tovább

Jegyirodák

1136 Budapest, Hollán Ernő utca 10.

1026 Budapest, Gábor Áron utca 74-78.

1075 Budapest, Károly krt. 21.

Eseménykereső

Naptárkereső

Hírlevél



SZÉP kártya



További információk

Partnereink