RaM-ArT Színház
1133
Budapest
Kárpát utca 23.
Nemcsak leírni, de olvasni is hihetetlen, hogy idén már negyvenhatodszor jövünk össze a Szeretet Ünnepe miatt.
Micsoda boldogság, hogy ez a zene ennyi éven át, még mindig összehoz bennünket.
Számomra minden újabb együttlét csodálatos ajándék, hogy ebben a gyűlölködő világban a hűség és a szeretet ilyen megrázóan szép formában mutatkozik meg, hogy sokan gyerekeikkel jönnek, akik még nem is éltek az ősidőkben, de talán harminc, húsz évvel ezelőtt sem és velünk együtt belevetik magukat a zenébe, amit sem ők, sem én ennyi év alatt sem tudtunk megunni.
Nagy boldogság ismét belenézni a jónéhány generációból álló közönség szemébe, látni a fényt és érezni a szeretetet.
Remélem, ezúttal is meg tudjuk mutatni nekik, hogy mi mit érzünk és ezt bele tudjuk vinni a zenébe.
Ezúttal is szeretettel várok mindenkit 2024. december 22-én, a RaM-ArT Színházba!
HOBO
galéria
0
ajánlott programok